Az M3-as mix a négy évszakos csalik alapanyaga. Vagyis minden szezonban kiválóan alkalmazható, de a hideg vízi horgászatnál minden csali fölött áll. Amikor már a hőmérséklet drasztikus csökkenése miatt minden más bojlis csali csődöt mond, az ebből a mixből készített bojli még mindig bizonyít. Ennek oka, hogy a hideg vízben a pontyok táplálkozási kedve lényegesen lecsökken, éppen ezért fontos, hogy olyan csalit készítsünk, melynek a tápláléktartalmát alacsony szinten lehet tartani, miközben a halakat csalogató képessége magas szintű marad. Az M3-as mix erre a célra tökéletesen megfelel. A keverék hatékonysága a halőrleményben kereshető, míg a tejes magkeverékek és édes ízesítők nagyszerű plusz hatással látják el a keveréket. Az M3-as mix érdekessége, hogy két alapkeverékből áll, a csomagolás kétfajta mixet tartalmaz. Az egyik az M1-es, a másik pedig egy olyan édes jellegű mix, melyet vajkaramellás ízesítéssel ajánlott elkészíteni (Old English Toffee). A két keveréket külön-külön kell kigyúrni, de a kinyomó pisztolyba egyszerre kell betölteni. E módszerrel olyan bojli készül, ami határozottan kétfelé, egy vörös és egy vajszínű árnyalatú részre tagolódik.
SBS SZiKo Team: Akkor használjuk legeredményesebben az M3-ast, amikor a nagy lehűlésnek köszönhetően a bojlis alapanyagok nagy része csődöt mond.
Színe: vörös és vajszín
Ízesítés: fűszeres és vajkaramellás jellegű
Kiszerelés: 1 kg, 5 kg
Ajánlott aroma: Old English Toffee (vajkaramella)
Leghatékonyabb: minden horgászszezonban, de a bármely más csalihoz képest megnyilvánuló leglátványosabb különbség jégolvadástól áprilisig, illetve októbertől befagyásig tapasztalható.